Ingatlanjog

Az alábbi ingatlanjogi szolgáltatásokkal állok megbízóim rendelkezésére:

Vállalom adásvételi szerződések készítését, szükség esetén közreműködök az ingatlan gyors tehermentesítésében, illetve hitel esetén részt veszek a finanszírozó bankkal történő egyeztetések lefolytatásában. Rendszeresen készítek ajándékozási és tartási szerződéseket. A tulajdonjog-átruházási szerződések készítésekor minden esetben figyelmet fordítok az adó- és illetékfizetési szempontokra annak érdekében, hogy ügyfeleim – törvényes keretek között – a legnagyobb adóelőnyt érhessék el. Teljeskörű jogi segítséget nyújtok telekmegosztással, telekalakítással, továbbá közös tulajdon létrehozásával és megszüntetésével, valamint birtokvédelemmel kapcsolatos jogi kérdésekben.

A praxisomban előforduló jogi ügyletek egy jelentős része az ingatlanjog körébe tartozik. Nemcsak kereskedelmi és lakóingatlanokra, valamint termőföldre vonatkozó szerződések elkészítésben tettem szert jártasságra, hanem – korábbi közigazgatási munkahelyeimnek köszönhetően – a földhivatali és önkormányzati eljárásokban is otthonosan mozgok.

Fontosnak tartottam, hogy ezen a jogterületen elmélyítsem a tudásomat, ezért 2018-ban ingatlanforgalmi szakjogász diplomát szereztem a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.